Muszáj lebontani a karácsonyfát?

karácsonyfák

Vízkereszt napja minden év jan. 6-án van. Ez egy régi keresztény ünnep, mely Jézus a Jordan folyó vízében való megkeresztelkedéséről kapta a nevét. Népi szokásokhoz kötődik a Karácsonytól számított 12 nappal későbbi dátum, mely a karácsonyfa leszedésének napja, ez is január 6. Vízkeresztkor ugyanis zárul a karácsonyi ünnepkör és kezdetét veszi a farsangi időszak, ami a vidámságról szól. Ezért ideje lebontani a karácsonyfát és végleg búcsúzni az elmúlt évtől.

Nosztalgiáztunk bőven karácsonykor, szilveszterkor és január első napjaiban. Sokat beszélgettünk családi körben, jókat ettünk, régi fényképeket nézegettünk, átgondoltuk milyen volt az év, meghoztuk a véleményünket róla és eldöntöttük mit kell máshogy csinálni az új évben. Vannak, akik minden évben tesznek újévi fogadalmakat, amit az év során próbálnak betartani.

Zárul a karácsonyi ünnepkör és kezdődik a farsangi időszak

Nem kell szomorkodnunk, hogy vége a karácsonyi időszaknak, hiszen jön a tavasz, nyár… majd újra eljön karácsony és újra gondolkodhatunk a karácsonyfán. De még tél végén február elején itt a farsang, melyre az iskolákban nagyon készülnek. Az ünnepek abban segítenek, hogy felkészüljünk egy-egy időszakra, hangolódjunk, majd a végén elbúcsúzzunk, összegezzünk, tanuljunk és jövőre jobbak legyünk. Ez alatt nem csak a szebb karácsonyfára gondolok, hanem, hogy pl. a szeretet ünnepe segítségével tényleg legyenek meghitt pillanataink, törekedjünk arra, hogy jobb kapcsolatot alakítsunk ki a körülöttünk lévőkkel. Ahogy az időjárás változik, évszakok jönnek-mennek, így következnek egymás után az ünnepi időszakaink is, a kettő szoros összefüggésben van egymással. A hagyományok figyelembevételével, a népszokásokból megmaradt saját, családi ünnepeink megtartásával vagyunk hatással saját életünkre, jókedvünkre, családunk összetartására. Ezt hívták őseink az otthon melegének?

díszített karácsonyfa arany

Javaslatok a karácsonyfa vidám leszedéséhez

Elmélkedésünkből térjünk vissza a gyakorlatra, hiszen itt állunk januárban egy karácsonyfával és a kissé fényét vesztette karácsonyi dekorációval.

Jó ötletnek tartom, a szőnyeg felhajtását a karácsonyfa leszedése előtt. Tudom, hogy nem hullik a műfenyő, viszont a díszek csillámpora igen! Könnyebb a követ összesöpörni, vagy a parkettát felporszívózni. Szőnyegpadló esetén letehetünk egy takarófóliát. Ne felejtsünk el betenni egy gyors, vidám zenét. Díszítéskor jó a lassú, hangulatos karácsonyi zene, de most válasszunk inkább olyat, amire akár szívesen táncolnánk is. A forralt bor, egy finom tea vagy puncs most is jöhet, ha szeretjük, elvégre tél van.

A fenyőn lévő külső díszekkel kezdjünk, de előtte készítsük elő a díszek dobozait. Az eredeti csomagolásba is visszapakolhatjuk a díszeket, hogy ne sérüljenek, vagy színek szerint is tehetjük őket, hogy a következő évben könnyebb dolgunk legyen. Az üveg díszeket mindig egyesével csomagoljuk be. A boákat külön tegyük el, ne a díszek közé, mert jövőre kihúzva könnyen elszakadhatnak.

Az ehető díszeket ne tegyük el a következő karácsonyra, hanem együk meg! Ez a karácsonyfát leszedők jutalma. A szaloncukrot, ha maradt eltehetjük az esti TV nézéshez. Ha volt korábbi évekből ehető díszünk dobjuk ki! Van, hogy ez nehéz, mégsem bíztatok senkit, hogy tegye el bármilyen szép is. Egy poros, bogaras ehető dísz nem guszta! Jövőre legalább csinálunk új mézeskalácsfigurákat és habkarikát is bőven. Az újdonság varázsa meghozza az örömöt! Ettől is más lesz a következő évi karácsonyfánk.

Az égősorokat tekerjük fel egy darab karton papírra, a tápot mindig tegyük mellé, hogy jövőre ne kelljen keresni. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor felraktuk a fára az égősort, eligazgattuk és utána derül ki, hogy nincs meg a táp. Szoktuk javasolni, hogy első legyen a kipróbálás. Egy világító égősort könnyebb is feltenni, mert jobban látszik, így arányosabban el tudjuk igazgatni a kis fényecskéket az ágak között.

Mindent dobozoljunk össze. A műfenyő ágait is gondosan rendezzük egymás mellé, hajtogassuk vissza és tároljuk fánkat az eredeti dobozában. Célszerű a kis díszes dobozokat nagyobba összerakni és ragasztószalaggal leragasztani, ha már minden benne van. Írjuk rá a papírdobozra, hogy “karácsonyfa díszek”, mert nyárra tuti elfelejtjük, hogy mi van a dobozokban. Tároljuk őket lehetőleg egymás mellett a garázsban, pincében, vagy a gardrob legfelső polcain. A talpat is tegyük a dobozok mellé, ha nem fért be a dobozokba. Vannak, akiknek bevált helyük van a díszek tárolására és mindig ugyanoda kerülnek. Ez praktikus, mert van helye és nem kell keresni a következő szezonban. Lényeg, hogy olyan helyre tegyük, hogy ne legyen útba, ne kelljen egy éven keresztül kerülgetni, de a következő decemberben meglegyen. A dekorációt is beletehetjük ezekbe a dobozokba természetesen, de az adventi koszorú alapot mindenképpen külön csomagoljuk el, mert az hamarabb kelleni fog, mint a fenyőfa.

Ne aggódjunk, ha üresnek érezzük a szobát

Amikor eltettük a fát és a díszeket kicsit kopárnak fog tűnni a hely. Használjuk ki az alkalmat egy gyors takarításra, esetleg kicsit rendezzük is át a szobát. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy kis szekrény, kis asztal arrébb húzása vagy két bútor felcserélése is jelentős lehet. Virágainkat is előtérbe helyezhetjük. Nagy zöld levelű virágainkat zuhanyozzuk le, kicsit felfrissülnek és életet hoznak a helyre. Vehetünk cserepes virágokat, legalább a virágosok is örülnek, hogy lesz egy kis forgalmuk. Válasszunk új, színesebb lakástextileket. Cseréljük le a terítőket, vegyünk akár új díszpárnákat. Dobjuk fel újra a helyet, most kicsit másképp. Csinálhatunk akár új, most kicsit visszafogottabb, elegáns dekorációt. Díszíteni, alkotni, mindenki szeret. Tegyük újra hangulatossá, otthonossá lakásunkat. Nem kell feltétlenül megvárni a következő karácsonyt. Ezt akár minden hónapban megtehetjük. Februárban farsangi dekor, utána tavaszi, majd húsvéti… érezzük jól magunkat otthon, most úgyis nehezebb kimozdulni.