Dubai közkedvelt úti célt jelent a pihenni vágyók számára, hiszen itt számtalan csodálatos élményben lehet részünk. Az első dolog azonban, amely ennek kapcsán felmerül az ember fejében, hogy mennyibe kerülhet mindez? Mennyi pénzre van szükségünk ahhoz, ha szeretnénk ellátogatni egy hétre? Az alábbi összefoglaló segítséget nyújt számunkra abban, hogy eligazodjunk ez ügyben.
Repülőjegy
Mielőtt a különféle szállások költségeit fontolóra vennénk, az első és legfontosabb dolog a kiutazásnak az ára. Sok szóbeszéddel találkozhatunk, amely szerint rendkívül költséges lehet eljutni Dubaiba, azonban ez távol áll a valóságtól. Ha ugyanis nem ragaszkodunk az első osztályhoz, akkor Dubai repjegy szempontjából valóban megfizethetőnek mondható. Már kevesebb mint százezer forintért vásárolhatunk repülőjegyet Dubaiba, tehát jobb tisztáznunk, hogy az idelátogatás nem csupán a jómódúak kiváltsága. Sőt, ha kifogunk egy szerencsés last minute utat, akkor már akár ötvenezer forinttól akadhat jegy számunkra.
Szállás
A Dubaiban fellelhető szállások kapcsán sem érdemes csupán az ötcsillagos szállodákra asszociálnunk. Az igazat megvallva ugyanis számtalan különféle árkategória közül válogathatunk a szállásokat illetően. Tehát ahogyan egy Dubai repülőjegy vásárlása esetén, úgy ezek közt is bőven akadnak olcsóbb alternatívák. Egy átlagos olcsóbb szálloda díja éjszakánként tízezer forint körül mozog személyenként az aktuális árfolyamot alapul véve. Azonban ha szemfülesek vagyunk, akkor sokkal olcsóbban is találhatunk kevésbé igényes szállásokat. Érdemes megemlítünk azt a tényt, hogy Dubaiba nem csak turisták járnak, hiszen sokan dolgozni mennek ki. Így az eredetileg vendégmunkások számára kialakított különféle szállások között rendkívül olcsó alternatívákkal is találkozhatunk. Ha viszont az átlagos szállodák költségeit számoljuk, akkor egy fő számára körülbelül hetvenezer forintból megoldható az egyhetes tartózkodás.
Étkezés
Nos, az étkezés kapcsán nem igazán lehet hozzávetőleges összeget mondani, mivel ez nagyban függ attól, hogy mit fogyasztunk. Azonban Dubaiban az élelmiszerárak nem sokban különböznek a hazánkban jelenleg uralkodó viszonyoktól. Mindez azt jelenti, hogy például egy megszokott, egyszemélyes McDonald’s menüt odakint is durván háromezer forintért megkaphatunk. Ha tehát nincsenek túl nagy elvárásaink, akkor az étkezést is egész olcsón megúszhatjuk.
Összegzés
Láthatjuk, hogy egy egyhetes Dubai kiruccanás ára számtalan tényezőtől függhet. A fentieket alaposan fontolóra véve viszont az is kirajzolódik szemünk előtt, hogy egy ilyen utazás bárki számára megfizethető lehet, ha nem akarjuk mindenből a luxus minőséget kapni. Egy ilyen Dubai utazás ugyanis, amennyiben olcsón szeretnénk megúszni, kevesebb, mint fejenkénti fél millió forintból kijöhet. Tehát érdemes komolyan elgondolkoznunk Dubai kapcsán, ha épp nyaralni készülünk – hiszen nagyszerű élményekben lehet itt részünk, még az olcsóbb megoldásokat választva is.