Ezeket a dolgokat muszáj tudnod a napelemről!

napelem

A napelem egy környezettudatos módszer a napenergia hasznosítására. Manapság egyre több helyen láthatunk háztetőkön és kertekben tudatosságból. Az tény, hogy általa teszünk a környezetünkért, hiszen megújuló energia születik, de valójában egy 8-10 év alatt megtérülő beruházásról beszélhetünk. Néhányan tisztán befektetésből döntenek a napelem mellett. Nézzük meg, mit érdemes tudni vásárlás előtt! Hasonlítsuk össze a napelem típusokat!

A fény egyik tulajdonsága, hogy elektromágneses sugárzást közvetít. A fotovoltaikus hatást már a 19. század elején ismerték, de a szelén és az arany kevésbé bizonyult hatékony alapanyagnak. A napelem technológia területén ma már főként szilíciumot használnak.

A 70-es évek olajválsága hozta az áttörést, amikor megindultak a nagy beruházások az olaj- és energiaipari cégek beruházásai révén. A fejlettebb európai országokban (pl. Németország) már a 80-as évektől jelen van a napelem technológia. Ma már olyan energiacégek is megjelentek az energia szektorban, amelyek kizárólag a megújuló energiával foglalkoznak.

Ebben a cikkben összehasonlítjuk a napelem – mint megújuló energiaforrás – 3 típusát. Egy beruházás, amellyel zöld energia előállítására lehetünk képesek, üvegházhatású gázkibocsátás nélkül. Fontos, hogy gondoljunk a jövőre!

Napelem típusok

Gyártástechnológia szempontjából 3 típust különböztetünk meg, mono- és polikristályos, valamint vékony rétegű napelemet. Alapanyagát tekintve legtöbbjük szilícium. Hatásfokban és helyigényben viszont különbség mutatkozik.

  1. Monokristályos napelem: Homogén szerkezetű, és a legnagyobb hatásfokú. Fontos a dőlésszög és a tájolás, mert szórt napfény esetén kisebb a hatásfoka. Magas ára miatt hosszabb a megtérülési idő. A napelem cellák vágása során nyolcszög alakzat születik, amely a helykihasználás szempontjából fontos.

  1. Polikristályos napelem: Nem homogén szerkezetű, több kristályból áll. Az egységnyi árakat vizsgálva ez a típus bizonyult a legkedvezőbb beruházásnak. A monokristályossal ellentétben a dőlésszög és a tájolás kevésbé befolyásoló tényező, ezért ez a legelterjedtebb típus világszerte. Az előzőhöz képest kisebb a hatásfoka, de a költséghatékonyság miatt mégis népszerűbb.

  1. Vékony rétegű napelem: Telepítése közvetlenül a hordozó felületre történik (pl. üvegre). Felhasználási területe főként ipari, a háztartásokban kevésbé találkozhatunk vele. A bekerülési költség magasabb, ugyanakkor a hatékonysága alacsonyabb a másik kettő típushoz képest. Élettartama is rövidebb, mint a kristályos szerkezetű társaié.

Említést kell tenni egy újabb fajtáról is, a perovszkit-alapú napelemről, melynek előállítási költsége olcsóbb, mint a szilícium alapúaké. Érdekességből megemlítendő még egy napelem panel, amelyet rétegezve telepítenek, mert így képes sokszorozódni a hatása. A megoldások tárháza folyamatosan bővül, hiszen a fejlődés a cél.

Napelem telepítése

Ajánlatkérés után konzultáció és ajánlatadás következik, amelyet jó esetben szerződéskötés követ. Majd igénybejelentést kell tenni arról, mekkora teljesítményű, hány fázisú berendezést fogunk telepíteni. Ezt követi a dokumentáció benyújtása: műszaki információk, kapcsolási rajz stb.

A megtermelt egyenáram a háztartások számára nem hasznosítható, ezért váltóárammá kell alakítani inverter segítségével, amely később vagy belső használatra vagy hálózatba való betáplálásra kerül. Telepítése nagyjából egy napot vesz igénybe, ezt követően lecserélik a mérőórát egy olyan eszközre – kétirányú villanyóra a szolgáltatóval való elszámolás miatt -, amely képes együtt mérni a termelést és a fogyasztást. Várható élettartam legalább húsz év, hiszen egy napelem az alapanyagok elfáradásáig képes elektront termelni.

Összegzés

Mindegy, hogy környezettudatosságból vagy beruházási célból döntünk a megújuló energia mellett, ezzel a fajta beruházással sokat tehetünk környezetünk védelmében, és az élhető jövő érdekében. Megtérülése 8-10 év alatt várható. Segíthet döntésünkben, ha vásárlás előtt összehasonlítjuk a napelem típusokat. A szilícium, más néven kristályos napelemek 2 fajtája a mono- és polikristályos, valamint jelen van egy harmadik fajta, vékony rétegű is. Fejlettebb európai országokban már a 80-as évektől megjelent a techonlógia, de ma már hazánkban is jó ütemben fejlődik ipari területeken és a háztartásokban egyaránt.