Egy helyen minden, ami CBD!

cbd olaj

A CBD olaj olyan étrend-kiegészítő, ami számos módon beépíthető a mindennapokban. Kozmetikumok is készülnek a közbenjárásával, de úgymond hagyományos variációban: csepp vagy kapszula formájában is rendszeresíthető a fogyasztása. Mára már talán mondani sem kell, hogy jótékony hatásai széles spektrumon mozognak, és egyre kevesebben keverik össze a marihuánával, aminek bár a vegyülete, ez igaz, viszont hiányzik belőle a tudatmódosító komponens.

Sem mellékhatás, sem más kellemetlenség?

Így igaz! A CBD olaj nagy mennyiségben legfeljebb álmosságot okozhat, ekkor célszerű az adagot csökkenteni, de ennyi. Semmiféle kockázattal nem jár együtt a fogyasztása. Eleinte, főleg kezdetben, jó ötlet apránként emelni a cseppszámot vagy a dózist, attól függően, hogy milyen kiszerelésről beszélünk. A freehemp.hu kínálatában minden megtalálható, ami a témában releváns!

De mire képes a CBD?

Amit kevesen tudnak, hogy a szervezet természetes módon is állít elő kannabinoidokat. Vagyis a test számára egyáltalán nem ismeretlen ez a vegyület, megannyi területen hasznosulnak az előnyei.

Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásai talán a legismertebbek, de stresszoldásban is az élen jár. Ha csak ez a három pozitív irányú változás realizálódhatna a mindennapokban, azzal emberek millióinak élete változhatna meg gyökeresen. A felmérések szerint ugyanis a stressz egyrészt népbetegség, másrészt olyan mértékű, hogy fizikai tüneteket is generál. A gyulladásos megbetegedések korát éljük, miközben a különböző eredetű fájdalmak megélése is mindennapos.

A CBD a szervrendszerek támogatásában is kimagasló, legyen szó idegrendszerről, vagy éppen immunrendszerről. Sokan ennél lényegesen célzottabban alkalmazzák például daganatos problémák kezelésére.

Esszenciális zsírsavakban, antioxidánsokban, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag, tehát konkrét panasz hiányában is érdemes élni az előnyeivel. A prevenció a segítségével komplexen megvalósulhat. Kozmetikumként hozzájárulhat a bőr ránctalanításához, hidratálásához, de fájdalmakat enyhítő jellemvonásának hála akár izomlazítóként is megállja a helyét.

cbd logo