A 3 leggyakoribb krónikus betegség Magyarországon

gyógyszerek

Sajnos európai viszonylatban sem vagyunk ott az egészséges országok élvonalában. Sok cikk és tanulmány foglalkozik azzal, hogy a magyar társadalom egészségi állapota korántsem mondható jónak. A fogászati problémáktól kezdve, a szív- és érrendszeri betegségeken át egészen a túlsúlyig számos gonddal nézünk szembe. Nagyon fontos ezek tudatosítása és lehetőleg az elkerülésük, vagy ha már valamelyik megnehezíti az életünket, akkor legalább az életmód megváltoztatása a gyógyszeres kezelés mellett. Jöjjön most három olyan krónikus betegség, ami hazánkban gyakorinak számít:

Magas vérnyomás

Egyre több korosztályt érint a magas vérnyomás, amiről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak az időseket és túlsúlyosakat érinti. Az valóban igaz, hogy 50 éves kor felett, valamint a kor előrehaladtával növekszik az esélye a magas vérnyomás kialakulásának, de fiataloknál is kialakulhat. Ebben nemcsak a mozgásszegény életmód, az elhízás és a helytelen táplálkozás, hanem örökölt tényezők is közrejátszanak. Ha a családban több rokonnál, nagyszülőknél, szülőknél is előfordul, akkor nagy az esélye, hogy genetikai úton is továbbadják a hajlamot az egyes generációk.

Mit tehetünk a magas vérnyomás elkerüléséért? Ha valaki túlsúllyal küzd, akkor mindenképp ajánlatos a fogyásra odafigyelni. Az egészséges testtömegindex 18,5 és 24,99 közé esik, ezt az értéket már online is számos honlapon leellenőrizheted a magasságod és a testsúlyod megadásával.

A mozgásszegény életmód felszámolása segítség lehet a fogyásban is, kéz a kézben jár tehát a kettő. A számítógép elterjedésével, egyre több munkafolymatban történő megjelenésével sokan napi 6-8 órát is ülve, a képernyő előtt töltünk. Már munka közben is nagyon fontos, hogy óránként szünetet tartsunk. Álljunk fel, sétáljunk, esetleg pár tornagyakorlatot is végezhetünk, ha az irodai környezet megengedi. Ezen kívül naponta legalább 30 perc intenzív mozgásra van szüksége a szervezetnek. Egyénenként változó, hogy ki, milyen mozgásformákat részesít előnyben, más betegségei mit engednek. A futás vagy egyéb megterhelőbb sportoknál például a szívbetegek konzultáljanak a szakorvosukkal.

Az egyénre szabott, megfelelő edzéstervet szakember segítségével is kidolgozhatjuk, akit tájékoztathatunk az egyéb, esetleg fennálló betegségekről. Így biztosan úgy fogunk mozogni és olyan minőségben, típusban, ami a legjobb a számunkra.

Táplálkozás szempontjából a sófogyasztás csökkentése, a vörös húsok kerülése, visszafogott alkoholfogyasztás lehet segítségünkre. Emellett pedig a zöldségek és gyümölcsök, a főleg növényi alapú táplálkozás halakkal és fehér húsokkal kiegészítve.

Cukorbetegség

Egészségtelen táplálkozásunk egyik aggasztó eredménye a cukorbetegség, ami egyre több embert érint Magyarországon. Elég, ha megnézzük az általunk vásárolt élelmiszerek címkéit, szinte mindenben van cukor a felvágottaktól kezdve a kukoricakonzervig. Tudatosan kell tehát keresni azokat a termékeket, amik hozzáadott cukrot nem tartalmaznak.

Lehetőleg kerülni kell a cukros üdítők, chipsek, félkész termékek fogyasztását. Az alacsony minőségű, szintén túlcukrozott csokoládékról, édességekről nem is beszélve. A fehér kenyeret próbáljuk lassan kiszorítani az étrendünkből, és a teljes kiőrlésűeket, a rozsból készültet részesítsük előnyben. Ugyanígy az édes péksütemények is elkészíthetők és megvásárolhatók egészségesebb alternatívában is.

Kedvelt köret nálunk a burgonya. Szinte minden húshoz, rántott zöldségekhez fogyasztható, viszont cukor szempontjából nem épp a legjobb választás. A burgonyában, rizsben, sima tojásos tésztában könnyen felszívódó szénhidrátok találhatók, így hirtelen emelik meg a vércukorszintet. A bulgur vagy az édesburgonya sokkal jobb választás.

A cukorbetegség kapcsán elmondható az, ami a magas vérnyomásra is igaz: a cukorbetegség tünetei sokáig észrevétlenek maradnak, de közben a szervezetünket folyamatosan károsítja. Ha rendszeres vérvétellel, odafigyeléssel nem derül ki, akkor már lehet, hogy csak akkor vesszük észre, amikor nagy a baj.

Ezért is lényeges legalább évente vérvételre menni, mert a cukron kívül sok más dologra is fény derülhet.

Mozgásszervi betegségek

Az ülő életmódból számos betegség eredeztethető, nem csak a már említett magas vérnyomás. Az emberi testre nincs jó hatással a folyamatos ülés. A gerinc, az ízületek, a nyak, a medence területe csak néhány olyan hely, ahol fájdalmat érezhetünk a sok ülés miatt. Rendszeres gerintornával, nyújtásokkal, csavarásokkal ezek a gondok elkerülhetők. Fokozottan kell figyelni arra, hogy többféle mozgásforma is megjelenjen a hetünkben. Ha például futni vagy sétálni szoktál, akkor érdemes heti egyszer-kétszer tornát is beiktatni.

A gerinctorna arra is alkalmas, hogy a helytelen testtartáson segítsen, vagy azt megelőzze. Ha konkrét panaszod van, akkor mindenképp érdemes gyógytornászt felkeresni, aki kialakíthat számodra egy egyéni tornát. Ezt aztán otthon is tudod gyakorolni.

Ha még csak a megelőzés a cél, akkor csoportos órákra is bátran jelentkezz, de nézd meg hova és kihez. Egy-egy alapos és jól felépített gerinctorna után érezni fogod, hogy szó szerint újjászületik a test, jól átmozgott az összes izom.