10 érv apák napja mellett

10 érv apák napja mellett

Azt mindenki tudja, hogy május első vasárnapján van anyák napja. Azt már sokkal kevesebben tudják, hogy van apák napja is, pedig az apák is megérdemlik az ünneplést, mindjárt 10 okot is mutatunk.

Mit lehet tudni az apák napjáról?

Az apák napja sokkal régebbi ünnep, mint gondolnánk, hiszen Európa katolikus országaiban már a középkorban is ünnepelték, tehát egyáltalán nem új dologról van szó.

Az apák napja, mint világünnep az USA-ból terjedt el. 1909-ben, Sonora Smart Dodd kezdeményezte az apák napja megünneplését, mikor egy anyák napi rendezvényen vett részt. Az ő édesapja egyedül nevelte fel őt és testvéreit, mivel édesanyjuk meghalt szülés közben. Sonora Smart Dodd sokat kampányolt az apák napja ünnepléséért, és az USA egyre több államában kezdték ünnepelni, de csak 1972-ben ismerte el hivatalos ünnepé Richard Nixon elnök.

Az apák napját Magyarországon 1994 óta ünnepeljük , ekkor indítottak mozgalmat az apák napja bevezetésére, ezért nálunk nincs még akkora hagyománya, mint az anyák napjának, de évről évre nő a népszerűsége.

Mikor van apák napja?

Az apák napját egyes országokban eltérő napokon ünneplik, például Németországban áldozócsütörtökön, de a legtöbb országban, így Magyarországon is június harmadik vasárnapján van apák napja. 2021-ben ez június 20-ra esik.

10 érv apák napja mellett

Az apák példaképek

Az apák példaképek a gyerekeik számára. A kisfiúk elég korán elkezdik utánozni apa viselkedését, de a lányoknak is példaképül szolgálnak az erkölcsi értékek, szociális viselkedés vonatkozásában.

Az apák a barkács felelősök

Ha fel kell akasztani egy képet a falra, fel kell szerelni egy polcot, vagy meg kell javítani a zunyrózsát, az apák azok, akikre számíthatunk.

Az igazi kalandokat az apák szolgáltatják

Az anyukák azok, akik mindig a biztonságra törekszenek, és az apukákkal lehet izgalmas kalandokat átélni, legyen az görkorcsolya, valamilyen extrém sport vagy egy ijesztő film megnézése.

apa kaland

Az apák a sport felelősök

Az apákkal mehetünk az első foci meccsre, és a sportokban mindig otthon vannak.

Apa a jó zsaru

Ha anya nincs otthon, akkor apu megengedi hogy később feküdjünk le, játszhatunk a videojátékkal, és ehetünk fagyit reggelire.

Apa a legjobb védelmező

Ha a barátunk összetörte a szívünket, vagy felbosszantott a főnök, apa mindig ott van és megnyugtat.

apa védelmez

Apa a tanácsadó

Milyen kocsit érdemes venni, melyik a legfinomabb bor, csak néhány dolog, amiben apa tud segíteni.

Apa humoránál nincs jobb

Apa vicceinél nincs jobb, vele mindig lehet hülyéskedni, és akkor sem sértődik meg, ha kiparodizáljuk.

apa humoros

Apa anyagilag is segít

Ha kell egy szép új ruha, vagy egy új mobil, apára mindig lehet számítani.

Apa a taxisofőr

Legyen az korán reggeli, vagy késő esti időpont, apa mindig készen áll, hogy a reptérre, egy szülinapi buliba vagy akárhova szállítson.

Ebből is látszik, hogy az apák is megérdemlik, hogy legyen egy nap, mikor őket ünneplik. Néhány segítség hozzá: