Télikert

télikert

Manapság sokunkat foglalkoztat a gondolat, hogy építtessünk egy télikertet ingatlanunkhoz. Ez nem is csoda, hiszen annak jótékony hatása az életszínvonalunkra vitathatatlan, ugyanakkor nagyon sok hasznos tulajdonsággal rendelkezik háztartásunkban. Míg régebben a télikert megléte a tehetősebbek kiváltsága volt, manapság már szinte mindenki számára elérhető. Pláne az idei évtől, hiszen 2021 januárjától állami támogatást lehet felvenni bizonyos feltételekkel, mely többek között télikert építésére is felvehető. A támogatásra való jogosultságot most nem részletezzük, könnyen utána lehet nézni, hogy a feltételeknek.

Hogyan alakult ki a télikert?

A télikertek kialakulása az öreg kontinensen körülbelül a XVII. századra tehető, amikor is a gyarmatosító országok olyan egzotikus növényeket, gyümölcsöket (narancs, banán, különböző dísznövények) stb. szerettek volna meghonosítani Európában, ami az éghajlati különbségek okán – még akkor is, ha a termőföldek ennek tökéletesen megfelelnek – sajnos nem volt megoldható. Szóval ebben az időben más szereppel bírtak a télikertek és igazából inkább igaz volt rájuk a növényház kifejezés. Egy zárt, a napfényt beengedő és hőszigetelő „épületben” mesterségesen lehet olyan klímát kialakítani, mely megfelel az egzotikus növények igényeinek. Aztán idővel egyre több időt töltöttek a növényház tulajdonosai a komplexumokban, mely köszönhető egyrészt az újdonságnak ható növények nyugtató látványának és illatáradatának, nem mellékesen pedig rossz időben is kellemes klímában, csendben a kertben lehetett időzni úgy, hogy közben mégsem volt az embernek olyan érzése, hogy a négy fal közé van beszorítva. Épp ellenkezőleg. Az idő múlásával rájött a kor embere, hogy az egészségre is abszolút pozitív hatással van az ottani időtöltés. Így az idő múlásával – a növényházak evolúciója, az igények -, az élet -, a technika és még sorolhatnánk – változása során teljesen megváltozott az efféle építmények szerepe és egyben jelentősége.

Mire használhatjuk télikertünk?

A XXI. században már sokkal szerteágazóbb lehetőségei és okai vannak egy télikert megépítésnek. Az igények, a lehetőségek, a körülmények, az ingatlanunk, a munkánk mind-mind meghatározó szerepet játszanak abban, hogy mi milyen télikertet szeretnénk saját házunk kertjébe. Egy kiragadott példa: amennyiben foglalkozásunk engedi az otthoni munkavégzést, úgy annak fényében alakíthatjuk azt ki. A nyugalmat, csendet, inspirációt megkövetelő foglalkozásoknál tökéletes környezetben dolgozhatunk. Ki lehet alakítani saját irodát, ahol ügyfeleinket fogadjuk exkluzív környezetben, masszázs helyiséget ahol a nyugalom az úr és még napestig sorolhatnánk. Legyen a cél hobbink gyakorlása, baráti-családi összejövetelek megtartása, hobbink gyakorlása, a természet közelségének igénye a legzordabb időjárásban is.

A télikert személyre szabása

télikert kialakításában az a jó, hogy abszolút egyedire szabható a saját személyes igényeinknek megfelelően, minden tekintetben. Felhasznált anyagok, hőszigetelés, fényáteresztés, méret szükséglet (persze meglévő ingatlanhoz csatolás esetében a lehetőségek sokszor adottak) és sok egyéb változó, melyek mind a saját megálmodott télikertünket eredményezik végül.

Amint megfogalmaztuk magunkban a terasz beépítés igényét keressünk egy profi céget, melynek fő tevékenysége az ilyen jellegű építmények építése és erre engedélye is van. Mindenképp olyat keressünk, amely az ajánlatkéréstől az átadásig vállalja projektünket és az sem baj, ha rendelkezik ISO minősítéssel, mely garantálja a minőségi munkafolyamatokat.